Ezekre a szakmákra a legveszélyesebb a koronavírus!

Az egészségügyi dolgozóknál hétszer nagyobb valószínűséggel alakulhat ki súlyos COVID-19 betegség más munkakörben dolgozókhoz képest.

A járvány kitörése óta az egészségügyben dolgozókra óriási teher nehezedik. Nemcsak a túlterhelt ellátórendszerben kell helyt állniuk, de a betegek kezelése miatt a koronavírussal is nap mint nap találkoznak. Talán nem meglepő annak a Nagy-Britanniában végzett kutatásnak az eredménye sem, mely szerint az egészségügyben dolgozóknál hétszeres az esélye a súlyos COVID-19 betegség kialakulásának. A szociális ellátást, illetve személyszállítást végzőknél szintén nagyobb, nagyjából kétszeres erre az esély más munkakörökkel összevetve.

Nem csak az egészségügyi dolgozók vannak nagyobb veszélyben
Habár az utóbbi hónapokban a tudományos kutatások jelentős része a koronavírus terjedését vagy hatásait vizsgálta, eddig viszonylag kevés olyan tanulmány született, amely a járvány hatásait specifikusan egy-egy munkakörre szűkítve kutatta. Abban semmi meglepő nincs, hogy az egészségügyben dolgozók fokozott veszélynek vannak kitéve, a tanulmány viszont más munkakörök esetén is felmérte a kockázatokat.

A kutatók a 2020. március 16. és július 26. közötti időszakban vizsgálták meg az egészségügyben és más civil munkakörökben dolgozók fertőzöttségi adatait. Ehhez az Egyesült Királyság Biobank-tanulmányának adatait használták fel, amely 2006 óta monitorozza a lakosság egészségi állapotát. Kiemelt figyelemmel vizsgálták a súlyos koronavírusos eseteket: ebbe a kategóriába azok tartoztak, akik kórházi ápolásraszorultak a vírus miatt, vagy az életüket követelte a járvány.

Összesen 120075 ember adatait vizsgálták meg, az életkoruk 49-64 év közötti volt. Ezek közül 35127 (29 százalék) kiemelt fontosságú munkakörben dolgozott: például egészségügyben (9 százalék) vagy szociális ellátás és oktatás területén (11 százalék). Közülük összesen 271 alkalmazott fertőződött meg úgy a koronavírussal, hogy a tüneteikkel kórházba kerültek.

Kiemelt arányban voltak közöttük az egészségügyben dolgozók, a tanulmány szerint több mint 7-szer nagyobb valószínűséggel szenvedtek súlyos fertőzésben, mint azok, akik nem a kiemelt fontosságú munkakörök egyikében dolgoztak. A szociális ellátásban dolgozóknál is nagyobb, két és félszeres volt a veszély, míg a személyszállítást végzőknél kétszeres kockázatot állapítottak meg.

Az eredmények is rámutatnak arra, milyen fontos az egészségügyi dolgozók számára biztosítani a megfelelő védettséget nyújtó öltözetet. Viszont nemcsak ők, de számos más, rendkívül fontos munkát végző ember is nagyobb kockázatot vállal az átlagosnál minden munkanapján. Lényeges lenne számukra is megfelelő védelmet biztosítani.

Forrás: HáziPatika

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a szivhang.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy 👍 "Tetszik"-et.