A terhesség és a reflux – Milyen kezelés ajánlott?

A terhes nők kb. 80%-ában fordul elő úgy nevezett refluxbetegség, mely a gyomortartalomnak a nyelőcsőbe történő időnkénti visszajutását jelenti.

Ez enyhébb, vagy súlyosabb tüneteket okoz, az anyai életminőséget jelentősen ronthatja. Sokáig gyógyszeres kezelést nem ajánlottak a savcsökkentőkkel kapcsolatos kellő tapasztalat hiányában.

Terhesség során gyakori panasz a gyomorégés, savas felböfögés, az állandó hányinger, esetleg hányás. Szerencsére a hányinger többnyire a terhesség első harmadának befejeződését követően megszűnik, de vannak, akiket a szülésig elkísér. A hányingernek, hányásnak több oka lehet. Az utóbbi évek kutatási derítették fel, hogy a terhesek egy nagyobb csoportjában reflux betegség áll a háttérben, még akkor is, ha a típusos gyomorégés, savas felböfögés hiányzik.

Úgy tartják, hogy terhesség alatt a reflux gyakoribb előfordulásának oka a megváltozott hormonszintek által provokált simaizom ellazulás, mely rontja a nyelőcső alsó záró izmának a működését. Ehhez előrehaladott terhességben a hasűri nyomás fokozódása is hozzájárul. A hormonális változások rontják a gyomor mozgását, lassítják az ürülését. A panaszok leggyakrabban gyomorégés, vagy savas felböffenés formájában jelentkeznek.

Fontos lehet az életmódváltás

Enyhe esetben többnyire elegendő életmódbeli változtatásokat javasolni (gyakori, kis mennyiségű étkezés, korai vacsora, ágy fejvégének megemelése, mentolos ételek és rágógumi kerülése, kávéfogyasztás mellőzése, stb). Előfordul azonban, hogy súlyosabb tüneteket, állandó kellemetlen hányingert, vagy visszatérő hányást okoz, mely a terhes nő életminőségét jelentősen rontja. Vizsgálatok szerint amennyiben  hányingerrel társult reflux betegség esetén savcsökkentő terápiát alkalmazunk, a hányás és a hányinger is csökken.

Természetesen a terhesség során a legfontosabb kérdés minden gyógyszeres kezelés esetén, hogy a gyógyszernek nincs-e olyan mellékhatása, mely a magzat fejlődésében kárt okoz, nem provokál-e koraszülést, vagy spontán abortuszt. Tekintettel arra, hogy a terhesség egy tartós, de mégis csak átmeneti állapot, a nem kívánt szövődmények pedig nem csak súlyos lelki terhet jelentenek, de a kártérítési perek miatt anyagi következményekkel járnak, a gyógyszergyárak nagyon óvatosan szinte minden gyógyszerre ráírják, hogy megfelelő tapasztalat hiányában a gyógyszereket terhesség és szoptatás ideje alatt nem ajánlják.

Ez a legtöbb esetben csak annyit jelent, hogy nincs meg a kellő számú humán vizsgálat, amely bizonyosan kizárná a mellékhatást, ezért a terhesek inkább ne szedjék. Nincs ez másképpen a savcsökkentő gyógyszerekkel sem. Annak ellenére, hogy gyűlnek a tapasztalatok arra vonatkozólag, hogy nem károsak a magzatra nézve, még az alkalmazási előíratokban az szerepel, hogy nem ajánlott. Számos eredmény van azonban már a birtokunkban.

Milyen gyógyszeres kezelés ajánlott?

Állatkísérletek során a sav megkötését szolgáló úgy nevezett antacidák nem okoztak fejlődési rendellenességet, ezért alkalmazásuk első vonalbeli kezelésként ajánlott. Azonban nagy dózisban szedésük nem ajánlható. Sok estben viszont kis dózisuk nem kellően hatékony.

A hagyományos szódabikarbóna szintén nem ajánlható, mert bizonyos körülmények között az anyai és a magzati sav-bázis egyensúlyt felboríthatja, valamint folyadék visszatartással jár. Amennyiben csak nagy dózisú antacidákkal uralhatók a panaszok helyesebb tovább lépni és H2 receptor-blokkolót alkalmazni. 2398, a terhességük korai szakában lévő, H2 receptor-blokkolót szedő terhes adatait feldolgozva azt találták, hogy sem a fejlődési rendellenességek, sem a spontán abortusz, sem a koraszülés előfordulása nem volt gyakoribb ebben a csoportban, mint a gyógyszert nem szedők esetén. Ezek alapján úgy tűnik, biztonságosan szedhető gyógyszernek tartható várandósok számára.

Amennyiben a H2 receptor-blokkolók sem kellően hatékonyak, protonpumpa-gátlók (PPI) adása lehet a következő lépés. 1530 terhes vizsgálata során szintén nem észleltek káros mellékhatást. Bár ez kisebb betegszámot jelent mégis nagyon valószínű, hogy ezek a készítmények is veszélytelenek.

Forrás: webbeteg.hu

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a szivhang.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy 👍 "Tetszik"-et.