Sajtszoba I Adatvdelem I Impresszum
Sajtszoba
KVESSEN MINKET FACEBOOK-ON!



HIRDETS
LEGFRISSEBB HREK
2011.11.30
Utolsó állomásához érkezett a Szívhang program. Az országjáró körút idén a Katona József Színházban ért véget, ahol a Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében a mvészek és dolgozók ingyenes szív- és érrendszeri kockázatfelmérésen vettek részt. A színészek ezzel is meg szeretnék mutatni mindenkinek, hogy különösen a mai rohanó világban még nagyobb figyelmet kell fordítani az egészség megrzésére.
2011.10.14
Lassan a végéhez érkezik a Szívhang program országjáró körútja. Utolsó eltti állomásán, a Miskolci Nemzeti Színházban tett látogatást a kezdeményezés, ahol a Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében a mvészek és dolgozók ingyenes szív- és érrendszeri kockázatfelmérésen vettek részt. A vizsgálatok révén a színészek nagy lépést tettek saját egészségük megrzése érdekében, de a program révén egyúttal a lakosságnak is példát mutathattak.
 
2011.10.10
Országjáró körútja következ állomásaként a Miskolci Nemzeti Színházba látogat a kezdeményezés, ahol a színházi dolgozók vehetnek majd részt ingyenes szív- és érrendszeri rizikófelmérésen.
KIEMELT TMOGATINK
MKt
Richter
TMOGAT PARTNEREK
MDIAPARTNEREK
patika webbeteg.hu
RTL Duna
Medical tribune Rendel Magazin
Csaldi Lap Videoklinika
Echo
Sajt�szoba - H�rek
Pcsett is felcsendlt a Szvhang
2011. j�nius 2.
A május 22-én, a Népligetben megrendezett Szívhang Majálist követen Pécsre érkezett a Szívhang program. A Magyar Kardiológusok Társasága ezúttal a Pécsi Nemzeti Színház tagjainak biztosított lehetséget szív- és érrendszeri rizikófelmérésre. A mvészek és színházi dolgozók a vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérésen való részvétellel példát szeretnének mutatni a lakosságnak, fel szeretnék hívni a figyelmet a folyamatos szakorvosi ellenrzés, valamint a kockázati faktorok karbantartásának fontosságára.
A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) minden évben felemeli a hangját, és más módon, más kampányokkal kívánja felhívni a figyelmet arra, hogyan elzhetjük meg a szív- és érrendszeri betegségeket. A lakosság folyamatos tájékoztatása és egészségtudatos nevelése érdekében létrejöv Szívhang program segítségével mindenkinek fel szeretnék hívni a figyelmét a megelzés, az életmód-változtatás, a folyamatos szakorvosi ellenrzés, valamint a helyes gyógyszerszedés jelentségére.
 
Magyarországon minden második ember szív- és érrendszeri betegség következtében veszíti életét. Részben a hiányos ismeretek eredményeképpen közel 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, nagyjából 1 millióra tehet a cukorbetegek száma és a lakosság megközelítleg 50%-a túlsúlyosnak mondható. Az uniós átlaghoz képest hazánkban jóval kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak az emberek, ráadásul az ajánlott napi 30 perces testmozgást is csak kevesen tartják be. A dohányzás is komoly problémát jelent, amennyiben azt betiltanák a köztereken és vendéglátó egységekben, a szívinfarktusok száma várhatóan 10-15%-al csökkenne.
 
A Szívhang program a budapesti, az egri és a veszprémi állomások után ezúttal a Pécsi Nemzeti Színházba látogatott, ahol mvészek és dolgozók vércukor-, koleszterin- és vérnyomás értékeit határozták meg; ezzel is hangsúlyozva a szívbetegségek megelzésének fontosságát. A résztvevk egy sajtótájékoztató keretében is szerették volna felhívni a figyelmet a szrvizsgálatok jelentségére, hogy még többen figyeljenek oda saját és családtagjaik egészségére.
 
Mint ahogy azt a tájékoztató alkalmával Prof. Dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológusok Társaságának ftitkára hangsúlyozta, a szív- és érrendszeri betegségek megelzésében kiemelt szerepe van a kockázati tényezk karbantartásának és csökkentésének. A dohányzás mellzése mellett a vérnyomás tekintetében a 140/90 Hgmm-es érték elérésére kell törekedni, míg a vércukorszint 5,8 mmol/l-es és a koleszterinszint 5 mmol/l-es értéke a mérvadó Hangsúlyozta, hogy a társadalom még nem érett meg az egészségtudatos életre, és az arra való törekvésre, a megelzés fontossága még nem érzdik az embereken. A Nemdohányzó Világnap alkalmából fontosnak tartotta megemlíteni, hogy milyen nagy százalékban felels a dohányzás a szív –és érrendszeri betegségek kialakulásában.
 
A sajtótájékoztatón a Szívhang program arca, Hevesi Tamás is a szívbetegségek megelzésének jelentségét emelte ki. A közismert eladómvész már több mint két évtizede szenved cukorbetegségben, így a kardiovaszkuláris betegségek lehetséges veszélyeit közelrl ismeri. Véleménye szerint a program legfbb üzenete, hogy higgyük el, valóban tehetünk saját egészségünkért. Ennek kifejezésére a mvész két dalt is írt „Szívhang – Egy életen át” és „A szív dala” címmel.
 
A programot televízió-, rádió- és online kampány, valamint kültéri megjelenések is ersítik, ugyanakkor az orvosi rendelkben betegtájékoztatók segítik a lakosság informálását.
 
A budapesti Madách Színház, az egri Gárdonyi Géza Színház, a Veszprémi Petfi Színház és a Pécsi Nemzeti Színház után a Szívhang program következ állomása a debreceni Csokonai Színház lesz. Ha további információt szeretne kapni a Szívhang programról, látogasson el a www.szivhang.hu weboldalra.