Sajtszoba I Adatvdelem I Impresszum
Sajtszoba
KVESSEN MINKET FACEBOOK-ON!



HIRDETS
LEGFRISSEBB HREK
2011.11.30
Utolsó állomásához érkezett a Szívhang program. Az országjáró körút idén a Katona József Színházban ért véget, ahol a Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében a mvészek és dolgozók ingyenes szív- és érrendszeri kockázatfelmérésen vettek részt. A színészek ezzel is meg szeretnék mutatni mindenkinek, hogy különösen a mai rohanó világban még nagyobb figyelmet kell fordítani az egészség megrzésére.
2011.10.14
Lassan a végéhez érkezik a Szívhang program országjáró körútja. Utolsó eltti állomásán, a Miskolci Nemzeti Színházban tett látogatást a kezdeményezés, ahol a Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében a mvészek és dolgozók ingyenes szív- és érrendszeri kockázatfelmérésen vettek részt. A vizsgálatok révén a színészek nagy lépést tettek saját egészségük megrzése érdekében, de a program révén egyúttal a lakosságnak is példát mutathattak.
 
2011.10.10
Országjáró körútja következ állomásaként a Miskolci Nemzeti Színházba látogat a kezdeményezés, ahol a színházi dolgozók vehetnek majd részt ingyenes szív- és érrendszeri rizikófelmérésen.
KIEMELT TMOGATINK
MKt
Richter
TMOGAT PARTNEREK
MDIAPARTNEREK
patika webbeteg.hu
RTL Duna
Medical tribune Rendel Magazin
Csaldi Lap Videoklinika
Echo
Sajt�szoba - H�rek
Grcs alatt az egri sznszek szve
2011. �prilis 20.
A Szívhang program a mai napon Egerbe látogatott, ahol a Gárdonyi Géza Színház színészeit és dolgozóit vették górcs alá a kardiológusok. A színi társulat jó egészségnek örvend, hiszen mindössze egy embernél mértek kiugróan magas vérnyomást.
A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) minden évben felemeli a hangját, és más módon, más kampányokkal kívánja felhívni a figyelmet arra, hogyan elzhetjük meg a szív- és érrendszeri betegségeket. A lakosság folyamatos tájékoztatása és egészségtudatos nevelése érdekében létrejöv Szívhang program segítségével mindenkinek fel szeretnék hívni a figyelmét a megelzés, az életmód-változtatás, a folyamatos szakorvosi ellenrzés, valamint a helyes gyógyszerszedés jelentségére.
 
Magyarországon minden második ember szív- és érrendszeri betegség következtében veszíti életét. Részben a hiányos ismeretek eredményeképpen közel 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, nagyjából 1 millióra tehet a cukorbetegek száma és a lakosság megközelítleg 50%-a túlsúlyosnak mondható. Az uniós átlaghoz képest hazánkban jóval kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak az emberek, ráadásul az ajánlott napi 30 perces testmozgást is csak kevesen tartják be. A dohányzás is komoly problémát jelent, amennyiben azt betiltanák a köztereken és vendéglátó egységekben, a szívinfarktusok száma várhatóan 10-15%-al csökkenne.
 
A Szívhang program második állomásaként az egri Gárdonyi Géza Színházba látogatott, ahol mvészek és dolgozók vércukor-, koleszterin- és vérnyomás értékeit határozták meg; ezzel is hangsúlyozva a szívbetegségek megelzésének fontosságát. A résztvevk szeretnék felhívni a figyelmet a szrvizsgálatok jelentségére, hogy még többen figyeljenek oda saját és családtagjaik egészségére.
 
A Gárdonyi Géza Színházban tartott mai sajtótájékoztató alkalmával Dr. Müller Gábor, a Markhot Ferenc Kórház Kardiológiai Osztályának osztályvezet forvosa hangsúlyozta, mivel a szív- és érrendszeri betegségeket nem kísérik hosszan tartó, látványos tünetek, ezért a kockázati tényezkre fokozottan oda kell figyelni, élni kell a szrvizsgálat adta lehetséggel. A forvos kiemelte, hogy Heves megye lakosságát tekintve a statisztikai adatok elkeserítek, hiszen a f rizikófaktornak számító dohányzás és alkoholfogyasztás itt 2,5-szerese az Európai Uniós átlagnak.
 
Blaskó Balázs színházigazgató hozzátette, minden embernek tisztában kell lennie saját kockázati értékeivel, gondoznia kell azokat, hogy elkerülhesse a szív- és érrendszeri betegségeket. Dimanopulu Afrodité színészn is osztotta a Színház igazgatójának véleményét, ugyanakkor kiemelte, mint édesanya példát kell mutatnia gyermekei számára, éppen ezért fokozottan nagy figyelmet fordít egészségére. Sata Árpád szerint egy színésznek kötelessége megrizni testi és lelki épségét. A színmvész szeretné, ha még hosszú-hosszú évekig „Tisztelt Mvész Úr”-nak, nem pedig „Kedves Beteg”-nek szólítanák.
 
A Szívhang program arca, Hevesi Tamás, aki már több mint két évtizede szenved cukorbetegségben, így a kardiovaszkuláris betegségek lehetséges veszélyeit közelrl ismeri. Véleménye szerint a program legfbb üzenete, hogy higgyük el, valóban tehetünk saját egészségünkért. Ennek kifejezésére a mvész két dalt is írt „Szívhang – Egy életen át” és „A szív dala” címmel.
 
A programot televízió-, rádió- és online kampány, valamint kültéri megjelenések is ersítik, ugyanakkor az orvosi rendelkben betegtájékoztatók segítik a lakosság informálását.
 
A budapesti Madách Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház után a Szívhang program következ állomása a veszprémi Petfi Színház lesz. Ha további információt szeretne kapni a Szívhang programról, látogasson el a www.szivhang.hu weboldalra.