Sajtószoba I Adatvédelem I Impresszum
KÖVESSEN MINKET FACEBOOK-ON!



HIRDETÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
2011.11.30
Utolsó állomásához érkezett a Szívhang program. Az országjáró körút idén a Katona József Színházban ért véget, ahol a Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében a művészek és dolgozók ingyenes szív- és érrendszeri kockázatfelmérésen vettek részt. A színészek ezzel is meg szeretnék mutatni mindenkinek, hogy különösen a mai rohanó világban még nagyobb figyelmet kell fordítani az egészség megőrzésére.
2011.10.14
Lassan a végéhez érkezik a Szívhang program országjáró körútja. Utolsó előtti állomásán, a Miskolci Nemzeti Színházban tett látogatást a kezdeményezés, ahol a Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében a művészek és dolgozók ingyenes szív- és érrendszeri kockázatfelmérésen vettek részt. A vizsgálatok révén a színészek nagy lépést tettek saját egészségük megőrzése érdekében, de a program révén egyúttal a lakosságnak is példát mutathattak.
 
2011.10.10
Országjáró körútja következő állomásaként a Miskolci Nemzeti Színházba látogat a kezdeményezés, ahol a színházi dolgozók vehetnek majd részt ingyenes szív- és érrendszeri rizikófelmérésen.
KIEMELT TÁMOGATÓINK
MKt
Richter
TÁMOGATÓ PARTNEREK
MÉDIAPARTNEREK
patika webbeteg.hu
RTL Duna
Medical tribune Rendelő Magazin
Családi Lap Videoklinika
Echo
Kiemelt témák - Egészségügyi lexikon
Idegen orvosi kifejezések egyszerű magyarázatai.

KIFEJEZÉS MAGYARÁZAT / JELENTÉS
 
ACBG (Aorto-Coronarias Bypass Graft)
A koszorúérszűkület sebészi megoldása. A pótláshoz az eret a mellkasfalból vagy a láb egy vénájából veszik.
Acroparesthesia Rendellenes érzékelés, pl. fájdalom, égő érzés, szúrás, zsibbadás a kézben, a lábfejben.
ACS (Acut Coronaria Syndroma)
Heveny koszorúér-elégtelenség. Szívinfarktus is kialakulhat belőle.
AED (Automated External Defibrilator) Automata külső defibrillátor, egy hordozható elektronikus eszköz, amely automatikusan diagnosztizálja a potenciálisan életveszélyes szívritmuszavarokat. Az életmentő elektromos impulzust csak életveszélyes ritmuszavar esetén adja le.
Akinesis Mozgástevékenyság hiánya. A szív egy területének súlyos működési zavara, az érintett terület nem vesz részt a szív összehúzódásában.
Alfa-galaktozidáz (alfa-GAL) Lisosomalis enzim, melynek hiánya vagy elégtelen mennyisége esetén, a Fabry-kór nevű kórkép alakul ki.
Alteplase (Altepláz) Vérrögoldó szer, melyet pl. szívinfarktus fibrinolysis kezelésekor alkalmaznak. Hatékonyabb, mint a streptokinase.
Anasarca A víz felgyülemlése a bőr alatti kötőszövetekben és a testüregekben, amely általános dagadáshoz vezet.  Az érpályából szérum szivárog ki a szövetek közé. Szívelégtelenségben gyakan előfordul a boka és a lábszárak területén. Ilyenkor a bőr feszülő, fényes, az ujjbenyomatot megtartja. Okozhatja még veseelégtelenség vagy infúziós folyadékbevitel is.
Anastomosis Összeszájadzás, összeköttetés egyébként egymástól elkülönülő részek között, ami lehetővé teszi az átjárást. A koszorúér-sebészetben például az aorta és a koszorúerek között hoznak létre ilyen áthidalást.
Aneurysma A szív falának, vagy egy érfalnak zsákszerű kiboltosulása a fal elgyengülése miatt.
Angiokeratoma Sötétvörös vagy kék bőrelváltozás, amely lehet lapos vagy kissé kiemelkedő, átmérője 2-6 mm. Sérülés esetén vérezhet.
Angioplastica Az érszűkület megtágítása egy érbe vezetett ballonos végű katéterrel. A ballont a szűkületbe vezetik és nyomással felfújják, aminek köszönhetően a szűkület szétfeszül.
Anterior Elülső (latin).
Antikoagulálás A véralvadás gyógyszerrel történő gátlása, például trombózis veszély esetén.
Aorta Az emberi szervezet legnagyobb verőere, mely a szív bal kamrájából kilépve ellátja az egész szervezetet oxigéndús vérrel.
Aorta dissectio A főverőér falának megrepedése, melynek következtében vér kerül az érfal lemezei közé. Az érfal teljes kiszakadása végzetes.
Aphasia Organikus agyi történés következtében létrejött beszédzavar.
Arrhytmia Ritmuszavar.
Artefactum Műtermék.
ASD (Atriális Septum Defektus) Pitvari Septum Defektus A jobb és bal pitvart elkülönítő válaszfal hiánya, melynek következtében a vér a szív jobb pitvarába áramlik, ahelyett, hogy a bal kamra felé továbbhaladva a test felé kilökődne. A következmény a jobb pitvar túlterhelődése, és súlyos eetben szívelégtelenség kialakulása.
Asthma Cardiale Akut balszívfél elégtelenség. A szív pumpafunkciója csökken, melynek hatására éjszakai nehézlégzés és tüdővizenyő alakulhat ki.
Asystole A szív mechanikus és elektromos működésének leállása. A tartós fenállása halált jelentő vagy ahhoz vezető állapot.
Atheroma Zsíros felrakódás az ütőerek falán, mely lassan, évek alatt kialaulva érszűkületet kialakulásához vezethet. A koszorúerekben anginát, az agyban stroke-ot okozhat.
Atherosclerosis Érelmeszesedés.
AV-blokk Arrythmia típus. A pitvarok és a kamrák közötti (atrioventricularis) ingerületvezetés zavara.
BAH (Bal Anterior Hemiblokk)  A bal Tawara- szár sérülékeny elülső kötegének vezetési zavara.
 Biventricularis  A szív mindkét (jobb és bal) kamráját érintő. 
 BMI Testtömeg-index.Testtömeg-index kategóriái
<18,5 sovány
18,6-25 normál
25,1-29,9 túlsúlyos
30< elhízott
 Bradycardia  Lassú szívműködés. Bradycardiáról akkor beszélünk, ha egy felnőtt szív percenként 60-nál kevesebbszer húzódik össze.. A normális pulzusszám 60-90 szívverés percenként, átlagosan 72-78.
 Cardiomegalia  A szív megnagyobbodása. 
 Cardiomyopathia  A cardiomiopathia a szívizom bármilyen eredetű megbetegedése, melynek következtében a szív izomereje csökken, így a szív nem képes kellő mennyiségű vér keringtetésére.
 Cardiovascularis  Szív- és érrendszeri.
 Cardioversio  A szív normális ritmusának visszaállítása gyógyszer vagy gyakrabban elektromos áram által (rövid altatásban). Leggyakrabban pitvarfibrilláció esetén alkalmazzák.
 Cardiovertált  Cardioversion átesett.
 Carditis  A szív illetve a szívburkok gyulladása. Három típusa: pericarditis,myocarditis, endocarditis
 Cerebrovascularis  Agyi erekekkel kapcsolatos, agyi ereket érintő.
 CK -MB (kreatinin-kináz)  A szívizom sérülését jelző enzim. A szívinfarktus korai diagnosztikai jele.
 CPR (Cardiopulmonalis Resuscitatio)  Újraélesztés.
 Cukor meghatározás  Újjbegyből pár csepp vér levételét követően a vércukorszintet ehhez szükséges eszköz (vércukormérő) segítségével vizsgálják. A vércukor normál mértéke éhgyomori állapotban 4,0-5,0 mmol/l körüli, de mindenképpen 6,0 mmol/l alatti. Ez azt jelenti, hogy "vércukra" mindenkinek van. Étkezések után a vércukorszint átmenetileg megemelkedik, de egészséges egyénben két órával az étkezés után 7,8 mmol/l alatt kell, hogy maradjon.
Cukorbetegség  A cukorbetegség, a szénhidrát anyagcsere károsodását jelenti. Két típusát különböztetjük meg: az egyik az 1-es típusú cukorbetegség (régi néven: insulin függő), melyre az insulin hiány jellemző, a másik a 2-es típusú cukorbetegség (régi néven: nem insulin függő), melynél részleges insulin hiány és/vagy insulin hatás csökkenés tapasztalható. Az 1-es típus a fiataloknál, a 2-es típus az időseknél fordul elő.
 Decompensatio  Funkcióromlás. Szívelégtelenség. 
 Diabetes Mellitus  Cukorbetegség.
 Diastole  A szív kamráinak összehúzódás után bekövetkező elernyedése és megtelődése vérrel.
 Diureticum  Vízhajtó. A szervezetben felgyülemlett - végtagduzzadást, ödémákat, ezáltal pedig mozgásszervi, vérnyomás- és szívproblémákat okozó - felesleges víz eltávolításáért felelősek. 
 Dysfunctio  Károsodott működés.
 Dyslipidaemia  Kóros vérzsírszint. Jellemzői: Triglicerid > 2,3 mmol/l ; Koleszterin > 6,5 mmol/l ; HDL koleszterin <0,9 mmol/l
 Dyspnoe  Légszomj, nehézlégzés, fulladásérzet. Szívelégtelenség jele lehet.
 EKG (Echokardiográfia)  Szív ultrahangos vizsgálata.
 Elektrokardiográfia (EKG)  Ezzel a vizsgálattal a szív működése során keletkező elektromos jelek mutathatók ki, melyekből fontos információk nyerhetők a betegség súlyosságára és a választandó kezelésre vonatkozóan.
 Endocarditis  A szívbelhártya és a szívbillentyűk többnyire baktérium okozta gyulladása, amely a billentyűk károsodását és ezáltal funkcióvesztését okozhatja.
 Endocarditis profilaxis  Műbillentyű beültetést követő, valamint billentyűelégtelenséggel járó mitrális billentyű prolapsusban és aorta regurgitációban alkalmazott antibiotikus kezelés a szívbelhártyagyulladás (endocarditis) megelőzése céljából.
 Endocardium  Szívbelhártya. A szív legbelső, üregeket borító rétege.
 Érelmeszesedés  A verőerek (artériák) falának megbetegedése, mely lassan, évek-évtizedek alatt alakul ki. Kisgyermekkortól kezdve kimutathatók zsírlerakódások, melyek az idő múlásával növekednek, ún. plakkok alakulnak ki, melyek az erek üregét jelentősen beszűkíthetik. A plakkok később megrepedhetnek, a vérlemezkék összetapadása következtében véralvadék (thrombus) képződik, mely az ér üregének teljes elzáródását okozza.
 Ergometria  Terheléses EKG vizsgálat.
 Extracardialis  Nem szívvel kapcsolatos, nem szív eredetű.
 Fallot tetralogia  A leggyakoribb veleszületett szívfejlődési rendellenesség, mely a tüdőverőér szűkületével, a kamrák közti sövény részleges hiányával, jobb felé helyezett, ún. "lovagló aortával" és a jobb szívkamra falának túltengésével jár együtt. 
 FH (Familiaris Hypercholesterinaemia)  Örökölt zsíranyagcsere-zavar, amelyben az LDL-koleszterin eltávolítása a keringésbôl károsodott, amelynek következtében korai atherosclerosis (koszorúér-elmeszesedés) alakul ki.
 Fibrinolysis  Érelzáródást okozó vérrög gyógyszeres feloldása streptokinase illetve szöveti plazminogén aktivátorok (tPA) segítségével. Leghatékonyabban a panaszok kezdetétől számított három órán belül alkalmazható eljárás. Három órán túl a sürgős szívkatéteres tágítás (PCI) előnyösebb.
 Foetalis  Magzati.
 Foramen ovale  A két pitvar közti sövényben található nyílás, amely normálisan jelen van a magzat szívében. A születést követően meginduló tüdőkeringés és az emiatt megnövekedő bal pitvari nyomás hatására, a foramen ovale többnyire záródik. Ha ez mégsem következik be, jobb-bal shunt alakulhat ki, ami a vénás rendszerből a jobb pitvarba kerülő embolus bal pitvarba jutásának, vagyis az artériás rendszer elzáródásnak a lehetőségét teremti meg.
 Fruktózamin  A vérben cukrot megkötő fehérje. A vér fruktózamin szintje árulkodik az előző 2-3 hét átlagos vércukorszintjéről. Laboratóriumi vizsgálat során képet kapunk a cukorbeteg általános szénhidrát-anyagcsere állapotáról az előző 2-3 hétben.
 Glikémiás Index (GI)  Azt mutatja meg, hogy hogy milyen gyorsan szívódik fel az adott élelmiszerben lévő szénhidrát a szervezetben. Minél magasabb ez a százalékos érték, annál meredekebb a vércukorszint-emelkedés.
 Haskörfogat  A haskörfogat a hason található zsír mennyiségének meghatározására szolgál. Mérési módja: a csípőlapát felső széle és az alsó borda közötti távolság felezővonalában közönséges mérőszalagot alkalmazva, azt vízszintesen felhelyezve, közepes belégzéskor állapítható meg a haskörfogat. Ha a derékbőség férfiak esetében nagyobb, mint 94 cm, illetve a nők esetében nagyobb, mint 80 cm, akkor veszélyeztetett csoportba sorolható. A férfiaknál 102 cm, a nőknél 88 cm még nagyobb kockázatot jelent.
 HDL-koleszterin  Védő koleszterin. Nagy sűrűségű lipoprotein, amely a szövetek irányából a májba szállítja a koleszterint. Normális alsó értéke: 1 mmol/l.
 Hemiplegia  Féloldali (azonos oldali alsó- és felsővégtagi) bénulás. Általában az agyat tápláló ér, thrombus vagy embolia okozta elzáródásának következtében alakul ki.
 Hemoglobin A1C  A vérfesték szőlőcukorral kötődött része, amely nem diabéteszeseknél 4-6% között van. Minél magasabbak a vércukorszintek, annál magasabb a HbA1c is, amely az előző 2-3 hónap átlagos vércukorszintjét tükrözi.
 Hemopericardium  A szívbelhártya lemezei között kialakuló vérömleny. Infarktus szövődményeként vagy aneurysma megrepedésekor vér tör a szívbelhártyába, melynek hatására a szív üregei összenyomódhatnak, életveszélyes állapotot hozva létre.
 Hyper-  Szóösszetételben: magas (latin)
 Hyperkinetikus  Gyorsult keringésű.
 Hyperlipidaemia  A zsírok normálisnál magasabb szintje a vérben. Hyperlipidaemia esetén a koleszterin értéke > 6,5 mmol/l. 
 Hypertonia (Magas vérnyomás)  A magas vérnyomás önmagában nem okoz tüneteket, azonban a tartósan emelkedett vérnyomás súlyos szövődményes szervi károsodásokat okoz. A magas vérnyomás a szívinfarktus és az agyvérzés elsőrendű rizikófaktora, és a legtöbb esetben kimutatható további szív- és érrendszeri betegségek, érelmeszesedések, thrombosisok, vesebetegségek hátterében. A vérnyomás érték 140/90 Hgmm alatt tekinthető normálisnak. Statisztikák szerint a legkedvezőbb érték a 110/70 Hgmm. 160/95 Hgmm felett pedig már feltétlenül gyógyszeres kezelést kell alkalmazni.
 Hypertrophias Obstructiv Cardiomyopathia (HOCM)   Ritka szívizombetegség, melyben a szívizomzat egy vagy több szegmentuma abnormálisan megvastagodott. Szívelégtelenséghez, súlyos szívritmuszavarokhoz vezető állapot.
 Hypo-  Szóösszetételben: alacsony (latin)
 Hypokinesis  A szívkamra egy részletének a mozgászavarát, illetve a szív falának az enyhébb összehúzódási képességét jelenti. 
 IABP (Intraaortikus ballonpumpa)  A főverőérbe ideiglenesen felvezetett felfújható katéteres eszköz, mely tehermentesíti a meggyengült szívet és javítja a véráramlást. Súlyos szívbetegség egyes eseteiben, pl. szövődményes szívinfarktus, nyitott szívműtét vagy szívkatéteres beavatkozás után, illetve szívátültetés előtt alkalmazzák.
 ICD (Implantable Cardiac Defibrillator)  Egy speciális szívritmusszabályozó készülék, amely a szívritmus folyamatos ellenőrzése során érzékeli a túl lassú szívműködést, és elektromos impulzusok leadásával biztosítja a megfelelő pulzusszámot.
 Idiopathias  Ismeretlen eredetű kórkép.
 Inferior  Szóösszetételben: hátsó (latin)
 Ínhúr  A szív papilláris izma mentén húzódó ínhúr tartja helyén a billentyűk vitorláit (csúcsait). Amikor a kamrák összehúzódnak, a billentyűkre eső nyomás a billentyűk csúcsait összezárja. Ha az ínhúr nem elég feszes, a billentyűcsúcsok nem zárnak megfelelően és a vér visszaszivároghat. 
 INR (International Normalised Ratio)  A véralvadásgátló gyógyszer hatását mérő szám. 2 és 3 közötti érték megfelelő a véralvadásgátlásra utal. Műbillentyű-beültetetteknél ez az érték magasabb lehet.
 Insufficientia  Elégtelenség.
 Intracavitalis emboliaforrás  A szív üregén (bal pitvar, bal fülcse vagy bal kamra) belül lévő vérrög, mely leszakadva bekerül a keringésbe. Továbbsodródva más szervekbe (embolisatio), érelzáródást okozhat. Agyi ér elzáródása esetén stroke, bénulás alakulhat ki. A perifériás embolia pedig a végtagok ereinek elzáródását idézheti elő.
 Intraventricularis  Kamrán belüli.
 Ischaemia  A koszorúerek érelmeszesedésének következtében az erek szűkülete jön létre, mely a szív oxigénhiányos állapotát eredményezi, kezdetben csak terhelésre, súlyos esetben nyugalomban is jelentkező mellkasi fájdalmat (angina pectoris) okozva.
 ISZB (Ischaemiás Szívbetegség)  A szívizom oxigénellátásának csökkenése, esetleg teljes hiánya, mely a koszorúerek megbetegedésének következtében alakul ki.
 Kamrafibrilláció  A szívizomzat kaotikus elektromos tevékenységével járó, életveszélyes állapot, melynek során a szív mechanikai működése – normális összehúzódása – lehetetlenné válik. Ennek következtében a szív pumpáló teljesítménye megszűnik. A keringés leállásával a szervek (az agy és maga a szívizomzat is) vérellátás nélkül maradnak.
 Koleszterin  A koleszterin egy zsírfajta, amely a vérben található és a szervezet több életfunkciójának fenntartásához elengedhetetlenül szükséges. A koleszterin kb. 20%-a táplálékkal kerül a szervezetbe, a többi 80%-ot pedig a szervezet saját maga termeli a májon keresztül. A koleszterin különböző formákban (úgynevezett lipoproteinek formájában) van jelen a vérben. Megkülönböztetünk „jó” (HDL) illetve „rossz” (LDL) koleszterint. A vérképet tekintve az a jó, ha a vérben magas a HDL és alacsony az LDL szint.
 LAD (Left Anterior Descendent)  A szív bal kamrájának nagy részét ellátó, úgynevezett bal elülső leszálló koszorúér. 
 LDL-koleszterin  Káros koleszterin. Alacsony sűrűségű lipoprotein, amely a májból a szövetek felé szállítja a koleszterint. Normális felső értéke: 3 mmol/l.
 Lipaemias  Magas zsírtartalmú (általában magas triglicerid- és koleszterin tartalmú) vérminta, melynek következtében lehetetlenné válik a kérdezett érték meghatározása. 
 Lizoszóma  A legtöbb sejtben megtalálható részecske, melynek alapvető jelentősége van a sejt védekezési mechanizmusaiban és bizonyos anyagcserefolyamatokban. A lizoszómák többféle enzimet tárolnak és termelnek, amelyeknek a különböző anyagok lebontásában és emésztésében van szerepük.
 Lizoszómalis tárolási betegség  A lizoszómákban lévő anyagok raktározása vagy felhalmozódása miatt kialakuló betegség (pl. Fabry-kór).
 Magas vérnyomás  A magas vérnyomás önmagában nem okoz tüneteket, azonban a tartósan emelkedett vérnyomás súlyos szövődményes szervi károsodásokat okoz. A magas vérnyomás a szívinfarktus és az agyvérzés elsőrendű rizikófaktora, és a legtöbb esetben kimutatható további szív- és érrendszeri betegségek, érelmeszesedések, thrombosisok, vesebetegségek hátterében. A vérnyomás érték 140/90 Hgmm alatt tekinthető normálisnak. Statisztikák szerint a legkedvezőbb érték a 110/70 Hgmm. 160/95 Hgmm felett pedig már feltétlenül gyógyszeres kezelést kell alkalmazni. Ennél a betegségnél nagyon fontos az orvos által felírt gyógyszerek rendszeres szedése.
 Mediterrán étrend  A mediterrán diéta meghatározó alapját a növényi eredetű élelmiszerek adják: gabonafélék, friss zöldségek (cukkini, padlizsán, különféle színű húsos paprikák, paradicsom, fokhagyma, articsóka, spárga), gyümölcsök ( dinnye, narancs, barackfélék, eper, szilva, meggy, cseresznye. Ezek mennyiségére azonban - cukortartalmuk miatt - a cukorbetegeknek érdemes odafigyelni!) A saláták gyakori anyaga a paradicsom, az olajbogyó, fűszerek közül a bazsalikom. A köretekben, salátákban, desszertekben gyakran előforduló olajos magvak (fenyő- és szezámmag, mogyoró, mandula, dió) is igen értékesek, magas rost-és ásványi anyag tartalmuk miatt. A leggyakoribb zsiradékféle az olívaolaj, amely nagy mennyiségű antioxidáns hatású anyagokat tartalmaz.

Az állati eredetű termékek közül hangsúlyt kapnak a különféle sajtok, melyeket az egyes fogások között gyümölcsökkel is fogyasztanak. A húsok, halak, sovány szárnyasok, kevésbé a vörös húsok zöldségekkel a kiegyensúlyozott táplálkozás kritériumának is megfelelnek.

A tészták alapanyaga a durum búza, melynek rosttartalma jóval magasabb, mint a hagyományos búzáé. A durum tésztából fogyasztható 5dkg-nyi száraz tészta jobban megduzzad főzéskor, és nemcsak kevésbé emeli az étkezés utáni vércukorszintet, de többnek is látszik a tányéron. 

 
 MET (Metabolikus ekvivalencia)  A fizikai aktivitás intenzitását jellemző paraméter. A test által elfogyasztott energia mennyiségét fejezi ki. 1 MET = A nyugalomban mért oxigén szükséglet = a test minden egyes kg tömege 3,5 ml oxigént használ el percenként = az alapanyagcsere oxigén igénye.
 Metabolikus szindróma  A metabolikus szindróma tünetei a csökkent glükóztolerancia (vércukorszint-emelkedésre való hajlam), a magas vérnyomás, az elhízás (főleg a hasra), a magas vérzsírszint és a magas koleszterinszint, amelyek már önmagukban is fokozzák a szívkoszorúér-betegség, a stroke és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét.
 Metabolizmus  Anyagcsere.
 Mitralis billentyű  "Kéthegyű" billentyű, mely a szív, bal pitvarból a bal kamra felé történő egyirányú véráramlását biztosítja. Elzáródása esetén Mitralis Insufficientia, szűkülete esetén pedig Mitralis Stenosis alakulhat ki.
 Mitralis Insufficientia  A bal pitvart és a bal kamrát elválasztó úgynevezett vitorlás billentyű záródási elégtelensége.
 Mobitz blokk  A II. fokú AV blokk (pitvar-kamrai blokk).
 MPS (Mitrális Billentyű Prolapsus)  Akkor alakul ki, amikor bal pitvar és kamra közötti billentyű, illetve az azt tartó ínhúrok lazábbak. A mitralis billentyű a kamra minden összehúzódásakor lezár. Szelepként viselkedve megakadályozza a vér visszaáramlását a pitvarok felé. Prolapsus esetén azonban a billentyű visszacsapódik a pitvarba, változó mennyiségű vért visszaengedve. Ez a visszacsorgás, valamint a billentyű csapódása miatti feszülés különféle mellkasi panaszokhoz vezethet, illetve ritmuszavarokat válthat ki.
 Myocardialis  A szívizmot érintő. 
 Myocarditis  A szívizom gyulladása.
 Myocardium  Szívizom.
 NSTEMI (Nem ST-Elevációs Myocardialis Infarktus)  Olyan heveny koszorúér keringési zavar, ahol az EKG-n nincs úgynevezett ST-szakasz emelkedés, de a Troponin T és Troponin I enzimszintek magasabb értéket mutatnak. Kimutatható tartós szívizomkárosodás. 
 Nyomókötés  A katéter kihúzása után nyomással segítik az érfal bezáródását, majd nyomókötést tesznek fel. Ha combon keresztül vezették be a tűt, 24 órán át pihenni kell, a beteg nem húzhatja fel a lábát, és nem kelhet fel, nehogy vérömleny keletkezzen. Ha a karján szúrták meg, négy-öt órás megfigyelés után általában hazaengedik, de a kart továbbra is pihentetnie kell.
 Obesitas  Elhízás.
 Orthostaticus hypotonia  Hirtelen felkelést, felállást követően, vagy álló testhelyzet tartós fenállása során kialakuló vérnyomásesés. Az autonóm idegrendszer zavara következtében, a felállás során, a lábakban maradó vér felpumpálására szolgáló reflexek nem vagy lassabban működnek, melynek követketményeként szédülés illetve ájulás jöhet létre.
 Palpitatio  Szabálytalan szívverés következtében kialakuló kellemetlen mellkasi, úgynevzett "szívdobogás" érzés.
 Paroxysmalis  Rohamszerű, nem állandó. 
 Paroxysmalis Supraventricularis Tachycardia  Hirtelen kezdődő és rövid ideig tartó pitvari eredetű ritmuszavar. A szívritmus hirtelen bekövetkező felgyorsulása a pitvarok területéről ékező, egymást követő, igen gyors ingerületek hatására. 
 PCI (Percutan Coronária Interventio)  Koszorúerek tágítása szívkatéteres eljárással.
 Pericardialis  A pericardiumot, azaz a szívburkot érintő, illetve a pericardiummal kapcsolatos. 
 Pericardiocentesis  Folyadékkal telt szívburok lecsapolása mellkason keresztüli szúrással.
 Pericarditis  Szívburok gyulladás.
 Plaque (Plakk)  Meszes felrakódás az érfalon. Többnyire koleszterinből, ún. habos sejtekből, simaizom sejtekből és kalciumból épül fel. Az erek szűkületét okozza.
 Proteinuria  Fehérjevizelés, nagy mennyiségű fehérje jelenléte a vizeletben.
 Pulmonális hypertonia  A tüdőverőér megemelkedett nyomásának következtében kialakuló kórkép. A súlyosság mértékét az aorta nyomáshoz képest adják meg: enyhe: aorta nyomás 30-60 %-a; közepes: aorta nyomás 60-90%-a; súlyos: aorta nyomás 90%-a felett (Eisenmenger szindróma)
 Pulzus  Rendszerint a csukló felett, az alkar tenyéri felszínén,  a nagyujj felőli oldalon futó verőér megtapintásával tudjuk vizsgálni. Ha ez nehezen kitapintható, akkor a nyak két oldalán futó valamelyik verőér tapintása igazíthat útba. A pulzus normálisan szabályos ritmusú és percenkénti gyakorisága megegyezik  szívütések gyakoriságával. Az otthoni vérnyomásmérők többnyire alkalmasak a pulzusszám megállapítására is. A napi gyakorlatban 50-60/perc és 120/perc közötti értéket tekintünk normálisnak. 
 Radiofrekvenciás ablatio  Szívritmus zavarok megszüntetését célzó katéteres eljárás. A bevatkozás során a ritmuszavart kiváltó gócot, rádiófrekvenciás hullámokkal roncsolják.
 Raynaud syndroma  A kéz és lábujjak elszíneződését, hidegségét okozó, érgörcsön alapuló tünetegyüttes, mely az érintett végtagok fekélyesedését okozhatja. Női nem illetve a dohányzás az állapot súlyosbodását idézheti elő. 
 RCA (Right Coronary Artery)  Jobb koszorúsér.
 Reperfúziós kezelés  A véráramlás helyreállítására szolgáló eljárás, vérrög okozta koszorúér-elzáródást követően. A reperfúziós kezelést, a diagnózis felállítását követően, a lehető leghamarabb el kell kezdeni. Az eljárás típusai: a vérrög gyógyszeres feloldását célzó "thrombolysis (vagy fibrinolysis)", a vérrögöt mechanikusan megszüntető szívkatéteres eljárás (PCI), illetve a sürgős bypass (ACBG) műtét, amely sebészeti úton állítja helyre a keringést.
 Resustitatio  Újraélesztés. Az oxigénellátás és a vérkeringés fenntartása befúvásos lélegeztetéssel és mellkasi nyomásokkal.
 Rizikófaktor  A szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőit értjük alatta.
 Septum  A szív bal és jobb oldalát elválasztó sövény.
 Shunt  Fejlődési rendellenesség vagy sebészi beavatkozás következtében, a pitvarok, a kamrák és a nagyerek szintjén kialakuló vérátáramlás.
 Sinus tachycardia  Szívritmuszavar, melynek során a szív, a Sinus csomóból érkező ingerület hatására szabályos ütemben, de a normálisnál gyorsabban ver, percenként 90-nál többször húzodik össze. 
 SSS (Sick Sinus Syndroma) (Sinus csomó betegség)  A szív normális ingerképzését ellátó Sinus csomó betegségének következtében, lassú szívműködés (Bradycardia) jön létre. Szívritmus szabályozó készülék (pacemaker) alkalmazása válhat szükséges.
 STEMI (ST-Elevációs Myocardialis Infarktus)  A koszorúér heveny elzáródásával járó, az EKG-n az ST-szakasz megemelkedésével jellemezhető akut szívinfarktus. Életveszélyes állapot, amely azonnali kórházi ellátást igényel. A fájdalom kezdetétől számított néhány órán belül sürgős szívkatéteres beavatkozással az elzáródást meg lehet szüntetni. Ha ez nem kivitelezhető, gyógyszeres vérrögoldás (fibrinolysis) jön szóba.
 Stent  Drótból készült vagy fémcsőből lézerrel kivágott, hálózatos falú cső, amely az érfal belülről történő megtámasztását szolgálja. A stentet általában katéteres tágítás során helyezik el a szűkült vagy elzáródott érszakaszba. A ballon felfújása következtében a stent kitágul és belülről nyomódik az érfalba.
 Streptokinase (Streptokináz)  A szívinfarktus fibrinolysis kezelésekor alkalmazandó vérrögoldó szer. Kevésbé hatékony, mint az Alteplase.
 Stroke (Szélütés)  Agyérelzáródás következtében kialakuló súlyos agyi keringészavar. Két formája ismeretes: az ischaemiás illetve a vérzéses. A tünetek (hemiplegia, aphasia) az elzáródás helyének megfelelően jelentkeznek. 
 Supraventricularis  A kamrán felüli, a kamra felett lévő. 
 SVES (Supraventricularis extrasystole)  Általában jóindulatú ritmuszavar. Akkor alakul ki, amikor a pitvarok területén feléled egy ingerképző központ, elindítva egy a Sinus-csomóhoz hasonló ingerületet.
 Sy. (syndroma)  Syndroma (latin) = tünetegyüttes.
 Systole  Szívizom-összehúzódás, melynek során a vér a test felé továbbítódik.
 Szívelégtelenség  Számos betegség vezethet a szívizom összehúzó erejének csökkenéséhez. A leggyakoribb kórok, a koszorúerek szűkülete, melynek során a működő szívizom nem jut elég oxigénhez és tápanyaghoz. Ennek következtében pedig teljesítménye nagy mértékben lecsökken. Gyakori betegség, a felnőtt lakosság kb. 2-3%-át sújtja, idős korban azonban az előfordulása eléheti a 10%-ot is. Súlyos betegség, amely megfelelő kezelés nélkül fokozatosan romlik és végül halálhoz vezethet. A betegség felismerését követő 5 éven belül a halálozás eléri vagy meg is haladhatja a daganatos betegségek halálozási arányát. A súlyosabb stádiumban a betegek életminősége nagymértékben megromlik, egyre nehezebben tudják napi tevékenységüket ellátni.
 Szívinfarctus (Myocardialis Infarctus)  A koszorúérbetegség legsúlyosabb formája, nem ritkán az életet veszélyeztető súlyos betegség, mely világszerte a leggyakoribb halálokok közé tartozik. A magas halálozás mellett a szívinfarktus jelentősen csökkenti a betegek életminőségét és növeli a rokkantak számát.
 Szívkatéterezés  Önmagában szívkatéterezést a szívelégtelenség megállapítására csak ritkán végzünk, legtöbbször a betegséget gyakran okozó  koszorúér elmeszesedés súlyosságának a megítélésére végezzük. (koronarográfia)
 Szívultrahang vizsgálat  Ennek segítségével az orvos tájékozódhat a szív szerkezeti és működési elváltozásairól, és pontosan megállapíthatja, hogy milyen fokban károsodott a beteg szívének pumpafunkciója.
 Sztent  A stent (vagy magyarosan "sztent") egy hálós falú, általában fémből készült cső, melyet leggyakrabban elzáródó erekbe helyeznek fel, A műtét (stentelés) után az érfal belső oldalán lerakódott un. plakk már nem befolyásolja a vér szabad áramlását, mert a felhelyezett implantátum szétfeszíti a rizikós érszakaszt. A stent felhelyezése után un. angioplasztika egyik mpmentuma lehet, ha a ballonozás nem elegendő. A stentelt érszakasz visszaszűkülése egy hosszabb ideig tartó folyamat, de nem szükségszerű a bekövetkezése. Ilyenkor általában egy újabb stenteléssel orvosolják a problémát. Stenttel erősíthetők meg az olyan gyenge érszakaszok is, ahol az ér repedésének rizikója áll fenn. 
 Tachycardia  Gyorsult szívverés. Tachycardiáról akkor beszélünk, ha egy felnőtt szív percenként 90-nél többször húzódik össze.
 Tawara szár  A His köteg kamrák közti sövényben kettéváló része, mely a kamrák közti sövény két oldalán fut a szívcsúcs felé. A szívet összehúzódásra késztető ingerület a pitvar-kamrai csomó után ezeken a bizonyos Tawara szárakon fut tovább a kamraizomzathoz. 
 Terheléses cukorvizsgálat  A vérvétel után közvetlenül cukros vizet itatnak a beteggel. Az úgynevezett cukorterhelés után fél, 1 és 2 órával az ujjbegyből ismét vért vesznek és meghatározzák a vér cukortartalmát.
 Thrombolysis  A vérrögök feoldására alkamazható eljárás. amely adható szisztémásan, vagy lokálisan. A vérzéses szövődmények jelentősen meghaladják a heparin kezeléskor észleltet.
 Thrombus  Vérrög, mely az érpályát elzárva a keringés elzáródását okozza.
 TIA (Transiens Ischaemiás Attack)  Átmeneti agyi vérellátási zavar. A stroke (szélütés) azon típusa, melynek tünetei 24 órán belül rendeződnek.
 tPA (Tissue Plasminogen Activator) (Szöveti Plazminogén Aktivátor)  Olyan nagy hatékonyságú készítmény, mely az érelzáródást követő három órán belül alkalmazva az esetek nagy részében képes feloldani az érelzáródást okozó vérrögöt.
 Transoesophagealis echocardiographia (TEE)  Olyan diagnosztikus eljárás, melynek során az ultrahangot kibocsájtó vizsgálófejet a beteg nyelőcsövébe vezetve a szív közvetlen közelébe jut a vizsgáló, ezáltal sokkal pontosabb képet nyerve a szív állapotáról.
 Transz-zsír  A transz-zsírsavak az élelmiszer feldolgozás során keletkeznek, amikor a többszörösen telítetlen zsírsavakhoz hidrogén molekulát adnak. Ezek a zsírsavak, súlyos érelemeszesedést okoznak. 
 Tricuspidalis  "Háromhegyű" billentyű, mely a szív, jobb pitvarból a jobb kamra felé történő egyirányú véráramlását biztosítja. Elzáródása esetén Tricuspidalis Insufficientia, szűkülete esetén pedig Tricuspidalis Stenosis alakulhat ki.
 Tricuspidalis insufficientia  A jobb pitvart és a jobb kamrát elválasztó úgynevzett tricupidalis billentyű záródási elégtelensége.
 Valvularis  A szív billentyűivel kapcsolatos. 
 Vegetáció  Szívbelhártya gyulladás (endocarditis) során a szívbillentyűk felszínére felrakódó, ott megtapadó, főleg baktériumokból álló felrakódás, mely a billentyű szerkezetét roncsolva, akadályozza a normális vérárátáramlást.
 Vérnyomás  Az a nyomás, amelyet a szív összehúzódásának következtében a vér az ér falára kifejt. Az erek falán mérhető nyomás a vérkör különböző részein a szívtől való távolság és az erek vastagságának függvényében változik. A vérnyomás érték 140/90 Hgmm alatt tekinthető normálisnak. Statisztikák szerint a legkedvezőbb érték a 110/70 Hgmm. 160/95 Hgmm felett pedig már feltétlenül gyógyszeres kezelést kell alkalmazni.
 VES (Ventricukaris Extrasystole) (Kamrai Extrasystolia)  Általában jóindulatú ritmuszavar, melynek során egy kamrából jövő ingerület ékelődik be a normális sinus ritmusba, szívdobbanásérzést okozva a betegeknek.
 VSD (Ventricularis Septum Defectus)  A kamrákat elválasztó sövény folytonossági hiánya, melynek következtében átjárhatóság alakul ki a bal és a jobb kamra között.
 WPW-szindróma (Wolff-Parkinson-White szindróma)  Veleszületett szívbetegség, melynek oka egy járulékos ingervezető nyaláb kialaulása a pitvar és a kamra között.



KIFEJEZÉS MAGYARÁZAT / JELENTÉS