A stroke és a szívbetegségek ellen is jó a csokoládé

Már 39 százalékkal csökkenti a szívbetegségek és a stroke kialakulásának kockázatát.

Egy német orvosi kutatás számolt be ezekről az eredményekről. A vizsgálatot vezető Brian Buijsse szerint a legnagyobb hatást napi 50 gramm csokoládéval érhetjük el. A Buijsse által irányított kutatócsoport nyolc éven át csaknem 30 ezer ember életmódját tanulmányozta Németországban a 35 és 65 év közötti korosztályból, mielőtt erre a felismerésre jutott.

A kutatók megfigyelése szerint már egy kis kocka csoki is hasznos lehet. Ha azonban 6 grammal növelték az adagot, az 10 ezer főre vetítve 85-tel kevesebb szívrohamot és agyi katasztrófát eredményezett. Egészségünk megóvására a legjobb a 70 százalék kakaót tartalmazó étcsokoládé.

„A kakaó ígéretes egészségügyi hatásai könnyen a csokoládé habzsolására csábíthatnak, de ügyelnünk kell arra, hogy csak egészséges és kiegyensúlyozott étrend részeként együnk az édességből.

A csokoládé titka: flavonok
A csokoládé kis mennyiségben hozzájárulhat a szívbetegségek megelőzéséhez, de csak abban az esetben, ha felváltja a többi kalóriadús élelmiszert, például a rágcsálnivalókat azért, hogy testsúlyunk stabil maradjon” – idézte a táplálkozástudományi szakembert a sify.com indiai hírportál.

A tudósok hangsúlyozzák, hogy 100 gramm csokoládé átlagosan 500 kalóriát tartalmaz, vagyis az édesség mértéktelen fogyasztása túlsúlyhoz, az pedig magas vérnyomáshoz és szívbetegségekhez vezethet.

A csokoládé jótékony hatásának titka a kakaóbabban lévő flavonokban rejlik, amelyekről feltételezik, hogy növelik a vér nitrogén-oxid szintjét, és javítják a véredények működését.

A tudósok emiatt úgy találták, hogy magasabb antidioxáns- és kakaótartalma miatt az étcsokoládé hasznosabb, mint a tej- vagy a fehércsokoládé – közölte a kutatás eredményéről szintén beszámoló The Daily Telegraph című brit újság internetes kiadásában.(MTI)

Forrás: Webbeteg

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a szivhang.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy 👍 "Tetszik"-et.